Szent Iván-napi szokások

_IMG_0471

(Keresztelő Szent János napja)

 Szent Iván nap

Június 24.

 

Szent Iván napja régen az esztendő legjelesebb napjai közétartozott. Az egyház ekkor emlékezett meg Keresztelő Szent János születésnapjáról, akit Szent Iván néven ismertek Délkelet-Európa több ortodox hitű – keleti egyházhoz tartozó – népénél. Nálunk is régi hagyomány ez az elnevezés, amely a bizánci egyház középkori kultikus befolyásából ered.

Ezen a napon ünnepelték a nyári napfordulót, ami tulajdonképpen június 21-én következik be, a hagyomány mégis Szent Ivánhoz kapcsolta. Az ekkor szokásos tűzgyújtás nyilvánvalóan utal a világosságra, a fényre, hiszen június 21-ével kezdődően – pár napon keresztül – a leghosszabbak a nappalok, s a legrövidebbek az éjszakák. Majd a nappalok fokozatosan rövidülnek, az éjszakák pedig hosszabbodnak, míg a téli napforduló (december 21.) ismét meg nem fordítja a helyzetet. Már az ókori népek is észrevették a Nap és a napszakok közötti összefüggést.

_IMG_0504

A napfordulókon ünnepelték az istenként tisztelt Napot. Az ezzel kapcsolatos szokások réges-régen – a kereszténység felvétele előtt, a pogány időkben – kialakultak, az egész akkor ismert világon elterjedtek, s a mai napig fönnmaradtak. A kereszténység felvétele után az egyház igyekezett híveinek lelkében elhomályosítani az ilyen pogány hagyományokat, képzeteket. Ezért tette meg Keresztelő Szent Jánost a nap védőszentjévé, hogy az ő nevében illetőleg az ő segítségül hívásával történjék az ünneplés. A keresztény értelmezés azonban nem bizonyult elég hatékonynak, mert a nap ősi, mágikus jellegéből és célzatából alig veszített valamit. A pogány szokások maradványai megőrződtek, tovább éltek.

_IMG_0537

Így alakult ki, hogy Szent Iván (keresztelő Szent János) napjának hagyományai magukba olvasztották mindazokat  a hiedelmeket, rítusokat, amelyek a nyári napfordulóhoz kapcsolódtak. Iván napjához – a magyar népdal “Virágos Szent Jánosának” napjához – népszokások színes, titokzatos kavalkádja fűződött. Ősi mítoszokból sarjad, és ott lappangtak benne a csillagos ég titkai, a termésvarázslások, a varázsfüvek hiedelmei, a termékenység- és szerelemvarázslás babonái.

Az ünnep csillagászati gyökere tehát a nyári napforduló (június 21.) asztrológiai eseménye, kis naptári elcsúszással (június 24.). Mert ilyenkor a leghosszabb a nappal, legrövidebb az éjszaka. Ezért mondja Szent Iván éjszakáját a népi rigmus világosnak:

“Világos Szent János,

Éjszakád világos,

Míg előtted leszek,

Tiszteletet teszek.

Csak addig világos,

Légy aztán homályos.”

 Európa több népénél tüzek lángoltak fel június 24-ére virradó éjszakán. A nyugat-európai országokban pontosan június 221-én ünnepelték meg a napfordulót.

Észak- és Dél-Magyarországon is hagyomány volt ekkor máglyákat gyújtani. Már a régi források is megemlékeztek a pogány magyarok tűzimádatáról. A tűzkultusz a napév fordulópontjaihoz kötődő rítusok része volt.

A tűzgyújtással a Napot, az új évszakot, a terméshozó nyarat ünnepelték.

_IMG_0496

Szent Iván napja előestéjén a falu apraja-nagyja kiment a faluszélére egy tisztásra, domboldalba, vagy az erdő mellé. Ott tüzet raktak, meghatározott rend szerint körülülték, s azután hosszú éneklésbe kezdtek. Erre utal a szólás: “Hosszú, mint Szent Iván-i ének”. A Szent Iván-i énekes népszokás legfőbb helyszíne a Zoborvidék. Itt találta meg Kodály Zoltán a dalok teljes sorozatát.

Az ünnep lényeges mozzanata a tűzugrás – analógiás mágia – azt célozta, hogy a Nap mindig olyan magasra “ugorjon”, mint ezen a napon. A tűz keresztülugrásakor énekelték a rutafa dalt, belemondva az ugró legény és a leány nevét, vagyis regöléshez hasonlóan jó alkalom volt az egyes párok “összeéneklésére” is. A Szent Iván-i ének eredeti célzata szerint valószínűleg párosító varázslat volt: a kiénekelt leány, legény házasságára irányult. A tüzet szerelmi jelképnek is tekintették. Szerencsés átugrását jó jelnek vették a kötendő házasságra nézve.

A tűzugrás másik célja az egészség biztosítása volt. Ezért nemcsak a házasulandó fiatalok, hanem gyerekek és öregek is át szokták ugrani. Egyes helyeken még a jószágokat is áthajtották rajta, hogy “bajuk ne legyen”.

A szokás alapja a tűz tisztító, gonoszűző erejébe vetett hit. Az ekkor fellángoló tüzekről azt tartották, hogy megvéd köd, jégeső ellen, elősegíti a jó termést. Azért gyújtották a falun kívül, hogy az ártó szellemeket elűzzék. A máglyát több vidéken szabályos négyszög alakúra rakták, rőzséből, zsúpszalmából. Gazt is dobtak rá, azt gondolták ugyanis, ha a gazt elégetik, a gabonájuk tiszta, gyommentes lesz. Néhol csontokból, szemétből, rongyokból kellemetlen szagú füstöt támasztottak, hogy az ördögöt ezzel is elriasszák. Egyesek a mező szélén raktak máglyát, és égő üszkökkel kerülték meg a vetést, hogy ezzel elszigeteljék a gonosz ártó szándékától.

Általános szokás volt az is, hogy a hagyományos tűzrevalón kívül illatos virágokból, gyógynövényekből is raktak a tűzre. Parazsán ontotta illatát a rutafa is, a “Szent Iván füve”. Ezt a növényt seprőrutának, istenfájának is nevezték, a feudalizmus korában a tisztaság jelképe volt, gyógy- és fűszernövényként használták. Más gyógynövényeket is füstöltek a tűz fölött, hogy azok hatékonyabbak legyenek, tisztesfüvön, csalánon, bodzán kívül papsajtot is tartottak a tűz fölé, és ezt mondták:

“Tisztes légy, hasznos légy, Majoranna bukros légy.”

Az idős asszonyok és férfiak sötétedéskor elindultak a határba – szentiván bogarat gyűjteni, hogy elkerülje a házat a baj. Egyesek holdvilágnál gyógyfüvet szedtek, mert a hiedelem szerint a Szent Iván éjszakáján gyűjtött növényeknek a legerősebb a gyógyító hatása.

Sokan úgy vélték, hogy ere a napra “megszólal” a gabona, azaz “szőkülni kezd”. Szent Iván napját idő- és termésjósló napként is számon tartották. Úgy hitték, negyven napig olyan lesz az idő, mint ezen a napon, a “János napi zivatar, negyven napig elkavar”, ha megszólal a kakukk Szent Iván-napon, olcsó lesz a gabona.

Hozzászólások

hozzászólás

Kategória: Hónapsoroló, Jeles napok, ünnepi szokások, Július | A közvetlen link.