A hazai népművészet területén tevékenykedő néptánc, népzenei előadók, valamint a népies műzenét játszó cigányzenészek számára.

00159232

Az EMMI kultúráért felelős államtitkársága a veszélyhelyzet kihirdetése óta dolgozik a kulturális életet érő károk felmérésén és enyhítésén. Ennek eredményeképpen 1 milliárd forintot sikerült átcsoportosítani a független művészek megsegítésére, melyet „Köszönjük, Magyarország!” programnéven, pályázat útján oszt szét a bevétel nélkül maradt előadóknak.

 Befogadóként az ország összes kulturális, közgyűjteményi és oktatási intézménye (vallási és magán is), valamint önkormányzata válogathat majd az OSZMI honlapján a későbbiek során nyilvánosságra hozott előadó-művészeti listából, és felkérheti őket szereplésre rendezvényeiken, eseményeiken. Szeretnénk figyelmüket felhívni arra, hogy a rendszer kialakításáig a meghívó intézmények, szervezetek befogadó igényüket a mellékelt levélben felsorolt felelős intézményeknek már most közvetlenül jelezhetik.

Pályázati feltételek: https://hagyomanyokhaza.hu/hu/koszonjukmagyarorszag

Kategória: Felhívások | Szóljon hozzá most!

A Magyarországi Alkotóművészek Közép-és Nyugat-dunántúli Regionális Társasága pályázatot hirdet a Madarak és Fák Napja alkalmából

A sablon és a videó segítségével készítsetek “madárfát”, az elkészül alkotásokról küldjetek fotót május 15-ig a magyarart@gmail.com címre. A beküldők között MintaKINCStár kiadványokat sorsolunk ki. A legjobb alkotásokból virtuális kiállítást rendez a M-ART facebook oldalán.
A madárka és a levél mintája a somogyi férfiingek fehérhímzéseinek motívumai alapján készültek. “hímezzétek” tovább.

A sablon az alábbi linken érhető el: https://varkertbazar.hu/varkertmatine

Kategória: Felhívások | Szóljon hozzá most!

Most van időm alkotni! -Több leszel, ha alkotsz

A Hagyományok Háza a „Maradj otthon!” felhíváshoz csatlakozva, alkotói pályázatot hirdet népi kézművesek számára.

Pályázhatnak népi iparművészek, családok, hobbi kézművesek is. Egy alkotó vagy család több tárggyal és tárgyegyüttessel is pályázhat.

Családi kategória: Külön csoportban pályázhatnak azon alkotók, akik családon belül (legalább két családtag) tudnak közösen dolgozni egy tárgyon. A pályázat beküldési határideje és módja: 2020. május 20. Bővebb információ, jelentkezési lap:

https://hagyomanyokhaza.hu/hu/node/4541

Kategória: Felhívások | Szóljon hozzá most!

“Madarak és Fák Napja” fotópályázat

g4986

nyilatkozat

Kategória: Felhívások | Szóljon hozzá most!

Locsolóversíró pályázat

A húsvéti költészet felfrissítése céljából közös pályázatot hirdet a Magyar Írószövetség, a Könyvtárellátó Nonprofit Társaság, az Előretolt Helyőrség irodalmi-kulturális folyóiratcsalád, a Petőfi Irodalmi Ügynökség által alapított Hajónapló kulturális gyűjtőportál és a Kello Könyvkultúra Magazin az alábbiak szerint.

Felhívjuk költőinket – profikat és amatőröket, elhivatottakat és hívatlanokat, elismerteket és asztalfióknak verselőket –, hogy a maguk tehetségével járuljanak hozzá a locsolóvers-irodalom reneszánszához!

A pályázat nyitott, azon mindenki részt vehet.

A pályaművekkel kapcsolatban – a húsvéti ünnepkör, különösen a locsolkodás tematikáján belül – sem formai, sem tartalmi korlátozást nem írunk elő.

Az elkészült pályaműveket a kapcsolat@hajonaplo.ma e-mail címre kérjük április 6. és 12. között!

A beérkezett alkotások közül a legjobbakat folyóiratainkban közzétesszük, közösségi oldalainkon megosztjuk.

A munkákat a kiírók által felkért szakmai zsűri bírálja el április 19-ig.

A legjobbnak ítélt versek szerzői a KELLO 30.000 (1. helyezett), 20.000 (2. helyezett) és 10.000 (3. helyezett) forint értékű könyvajándékát kapják.

A legjobb vers szerzőjének a Magyar Írószövetség 50.000 forintos pénzjutalmat ajánlott fel.

A győztesek az eredményekről e-mailben is kapnak személyes tájékoztatást.

Kategória: Felhívások | Szóljon hozzá most!